Lány vagy fiú kutya legyen?

Szintén nem egyszerű a döntés, jól átgondolandó. Mérlegeljük hát az előnyöket s a hátrányokat:

Szuka:

Simulékonyabb, úgymond „cicásabb”, könnyebben lehet tanítani mivel irányíthatóbb, kézben tarthatóbb. Viszont számolnunk kell félévente a 3 hetes tüzelési idővel, amikor dolgozni csak fokozott figyelemmel lehet velük, hiszen bármily kan kutya közeledtével elszaladhat, hogy fajfenntartási ösztöneinek eleget tegyen és „megálljon” a hímnek. Vannak ugyan szagot semlegesítő szerek, de azok a kan kutya távoltartását tűzik ki célul, tehát a szuka ösztöneit nem csökkenti, és csodát tenni egyik szer sem tud.

Kertben tartáskor még bezárva is igen rizikós lehet a tartása, főleg hogy a szagot érző kan mindent megpróbál majd a behatolásra és a szukánk bizony segíteni fog neki. Lakásban tartáskor számolnunk kell a csöpögtetésre, bármennyire is tisztítja magát a kutyánk. Lehet kapni tüzelő bugyit, melyben tudunk betétet cserélgetni, s így elkerülhető a folt hagyás.

Végérvényes megoldás az lehet, hogy ivartalaníttatjuk kedvencünket, ez persze csak abban az esetben lehet megoldás, ha nem akarjuk a továbbiakban tenyészteni őt.

Kan:

Karakánabb, kicsit uralkodóbb a szukánál, megküzdi gazdájával is a falkavezér szerepet , de aztán ugyanolyan ragaszkodó, hízelgő és kedveskedő lesz, mint egy vizslalány. Kiképzéséhez, tanításához „keményebb” kéz ajánlatos, de ugyanúgy tanulékony és munkaszerető, mint a szukák.

A kanok egész évben „szerelmesek” nem csak félévente, hiszen sajnos a szukák nem egyszerre, hanem különböző időpontokban tüzelnek. Vigyázni kell rájuk, hisz ösztöneitől hajtva megszökhet és harcba szállhat a rivális kantársaival. Számolnunk kell az ösztön vezérelte folytonos szokásokkal.

Összevetve ezeket az előnyöket és hátrányokat, gondolkozzunk el, melyik nem az, amelyikkel jobban tudjuk elképzelni az elkövetkező 10-15 évünket.

Kategória: magyar vizsla | Címke: , , , , | Hozzászólások kikapcsolva

Hol vásároljam a kutyát és melyiket hozzam haza?

Komoly döntés, hiszen 10-15 évre választunk társat és nem 1 órára egy tárgyat. Nagyon meg kell fontolni a döntésünket.

Mindenre, egész következő életünkre kiható döntés ez. Nem szabad elkapkodni. Alaposan körül kell járni minden lehetőséget, időt szánni rá és csak 1 mindenben tetsző kölyköt szabad magunkhoz fogadni.

Több napnyi időt kell ennek szánni és nem lehet hírtelen jaj de édes alapon bárhonnan elhozni.

Át kell gondolni az előzőekben leírtakat, aztán tájékozódni tenyészetek iránt. Elmenni, megnézni őket, aztán felelősen, megfontoltan dönteni.

Talán a legalapvetőbb szempontok 1 kutya választásánál a következőek: egészség, természet, szépség, munkaalkalmasság.

Ezt persze pár hetesen a legnagyobb szakértő sem tudja 100%-ra megállapítani. De kiindulási pont, még a szülők és őseinek megismerése. Persze ezt sem elkapkodva.

Összességében a lényeg, hogy alaposan nézzünk ezeknek utána. Miután kiválasztottuk a tenyészetet, látogassuk meg többször az almot és figyeljük a kölyköket. Együttműködést, tanácsokat kérjünk a tenyésztőtől és kérjük meg, hogy figyelje a kölyköket, hogy szerinte melyik kölyök lenne jó társ nekünk.

És ha mindez megvan és az otthonunk is felkészítettük egy kutyatárs érkezésére és magunkat is, akkor irány az alom és indulhat a közös együttélés!

Kategória: magyar vizsla | Címke: , , , , | Hozzászólások kikapcsolva

Kis kölyökkutyát, vagy inkább kamaszt hozzunk a házhoz?

Nálunk általában 8-10 hetes korban hozzuk el kedvencünket, de sok helyen jobban szeretik az inkább növendék korban elhozható egyedeket.

Szintén egy átgondolandó döntés:

Kölyökként elhozott kutyusunkkal gyönyörű és igen izgalmas, de egyben nagy türelmet igénylő korszakot fogunk átélni. Jobban meg tudjuk ismerni őt, szokásait, igényeit, érzékenységét… stb. Ezek megismerésével tudjuk ebünket, ezekhez alkalmazkodva, a tőlünk telhető legjobb módszerrel felnevelni. Ezt az időszakot kihagyva bizony sok élménytől fogunk elesni.

De hangsúlyozom ez a nevelési korszak sok időt és rengeteg munkát igényel, a türelemről nem is beszélve. Ebben a korban ért ingerek a kutyánk egész életére fognak kihatni. Egyedül létekor bizony rengeteg bajt s kárt tud okozni, hiszen unatkozik, s elfoglaltságot keres és bizony talál is unaloműzés céljából. S ezek legtöbbször, számunkra bosszantó károkat okozó tevékenységek. Lakásban tartáskor a szobatisztaságra szoktatás sem egyszerű feladat.

A veréses neveléssel pedig nem fogunk célt érni, csak lesz egy félős kutyusunk.

Félévesen a kutya teljes tökéletességgel be tud még illeszkedni új családjába és ki alakul a ragaszkodás, szeretet, harmónia.

Személyszerint a kölyöknevelés mellett voksolok, de akik nagyon elfoglaltak és nem tudnak időt szánni ezekre a hónapokra, úgy gondolom célszerűbb ha növendék korban viszik haza társukat.

Kategória: magyar vizsla | Címke: , , , | Hozzászólások kikapcsolva

Igen vagy nem?

Egy új jövevény érkezését a házhoz bizony nagyon át kell gondolnunk és nemcsak úgy hűbelebalázs módjára elszaladni és venni egy kölyök vizslát.

Érdemes érveket felsorakoztatni az igen és a nem mellett, hiszen egy kutya érkezése és maradása igen hosszú, 10-15 évre szóló döntés, mely kihat és megváltoztatja egész életünket. S bizony sokszor igen kellemetlen lesz mikor számunkra élvezhető dolgokról kell majd lemondjunk kutyánk miatt! Felelősek leszünk érte és az ő kis életének a szükséges feltételeiről nekünk kell majd gondoskodnunk. Etetésről, sok mozgatásról, kellő mennyiségű „wc-re” menős sétákról. Bármilyen helyen lakunk bizony egy kutya napi takarítást igényel.

Sokszor meggyűlik a bajunk a kutya miatt környezetünkkel még akkor is ha nem csinál semmi zavarót.

Sok helyre kutyával nem mehetünk, s egy vizslával, mely nagyon mozgékony, eleven, bizony még néhány kutyával „be lehet jönni” helyre is meggondolandó bemenni:P

Fontos, hogy egy kutyus tartása bizony a pénztárcánkat is könnyebbé teszi. Étel, oltások, féreghajtás. Az állatorvosi költségek drágák.

S ha autónk is van, akkor egy eleven vizslával való utazás biztonságosabb és kényelmesebb egy kombi változattal.

Igen ez rengeteg ellenérvnek tűnhet, de ezek csak a tények. És az is tény, hogy ezen kellemetlenségek teljesen eltörpülnek amellett amit kapunk ezekért: hatalmas szeretetet, feltétlen bizalmat, önzetlen ragaszkodást.

A lényeg gondoljuk felelősen át, hogy belefér-e az életünkbe most egy vizslatárs vagy inkább halasszuk ezt a dolgot kicsit későbbre.

Kategória: magyar vizsla | Címke: , , | Hozzászólások kikapcsolva

Biztos vizslát szeretnék?

A vizsla azok közé a kutyák közé tartozik, akinek nagyon sok mozgásra van szüksége. S ez nem merül ki abban, hogy „akkor ez rendben, nagy a kertem”. Ez a fajta igényli a sok és rendszeres foglalkozást. Munkakutya. Alapvetően vadászkutya, s akkor érzi magár tökéletesen, ha eme kedvtelésének hódolhat is. De persze más kutyasportokban is (pl agility) is vidáman és boldogan tudja jól érezni magát és kiválóan teljesít.

Rövid szőre miatt a téli hidegekben, kint tartása nem ajánlott, ráadásnak ragaszkodása oly mértékű, hogy minden percben a gazdájával akarna lenni.

Emberszerető, társaságot kifejezetten kedvelő fajta. Ő az a kutya, akit mindenhova magunkkal vihetünk, alkalmazkodik és még jól is érzi magát. Viszont ne akarjuk őt őrző-védő kutyává nevelni, mert kifejezetten nem alkalmas rá.

A magyar vizsla tele van jó tulajdonságokkal, de tény akkor válasszuk ezt a fajtát, ha van elég dönk és erőnk rá. És itt nem arról van szó, hogy csak sportoló vehet vizslát, de tény, hogy olyan emberre van szüksége, aki jól ki tudja futattni őkelmét mindennap.

Soha ne várjuk el tőle, hogy benőjjön a feje lágya, mert nem fog. Viszont ha a gazdi is, akkor ő is komolyan veszi a munkát és rendíthetetlen a kitartása, küzdőképessége.

Gyermekek mellett is ideális társ

Kategória: magyar vizsla | Címke: , , , , , | Hozzászólások kikapcsolva